Francis látogatása – vetítés és közönségtalálkozó

Francis látogatása – vetítés és közönségtalálkozó

Október 13-án, vasárnap, délután 4 órától a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában (Sulyok István utca, 14-16. szám) lesz látható a Francis látogatása című film.

Jelentkezz be

A vetítést követően közönségtalálkozóra várjuk az érdeklődőket, ahol majd Visky Sámuel rendezőt és Varga Klári színésznőt kérdezzük a film kapcsán.

A film, 2024-ben a Bujtor István Filmfesztiválon elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek (Takács Katalin) és a legjobb látványvilágnak (operatőri munka, díszletterv, jelmezterv) járó díjakat.
Röviden a cselekményről:
Az Altmann család befolyásos gyártulajdonos volt az egykor világvárosnak számító Aradon. Ma már csak az 50 éves Magda és édesanyja él itt, elszegényedve és elszigetelten egy kis házban. Francisre várnak, Magda Amerikába kivándorolt bátyjára. Anyjuk tőle reméli a családi vagyon visszaszerzését, míg Magda próbál a sorsa ellen küzdeni. Apró lehetőségeket keres, hogy függetlenedjen anyjától.
Amikor a kis vendéglakásuk új bérlője, egy német operaénekes képtelen a lakbért fizetni, Magda eladja anyja szeretett festményét egy gyűjtőnek, hogy megélhetésüket biztosítsa.
A film készítőiről:
Visky Sámuel – író, rendező
1986-ban született Marosújváron. Kolozsváron, a Sapientia Egyetemen tanult filmművészetet és fotográfiát. 2012 óta Németországban él. 2017-ben posztgraduális képzést kezdett a kölni Médiaművészeti Akadémián. Jelenleg a Filmbüro NW és a DAAD ösztöndíjai segítségével első mozifilmjének forgatókönyvét fejleszti.
Filmjei (válogatás):
Francis látogatása (38 perc, DE, KHM, 2023)
Vater, verfolge mich nicht! / Apám, ne üldözz engem! (23 perc, DE, KHM, 2022)
Zeit der Zwillinge / Ikrek ideje (dokumentumfilm, 98 perc, DE, 2019)
Parttalan (18 perc, RO, 2009)
Nora Daniels – operatőr
1988-ban született Wittlichben, Németországban. 2009 és 2015 között a kölni Médiaművészeti Főiskolán tanult operatőr szakon. Az évek során számos játék- és dokumentumfilmet forgatott. Jelenleg szabadúszó operatőrként dolgozik Kölnben.

Színészek:

Altmann Magda …………………… Varga Klári
Altmann Helga …………………….. Takács Katalin
Anton Schubert ……………………. Georg Peetz
Dani, a gyűjtő fia …………………. Rácz Endre

Megjelennek:
Tasnádi-Sáhy Noémi és Hunyadi István mint a pikniktársaság tagjai.
A film időtartama 38 perc.
.
Mindenkit szeretettel várunk!
A belépés ingyenes, viszont adományokat szívesen fogadunk.
Az esemény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.